vélemények

Ildikó már a kezdetek kezdetén megértette és figyelembe vette, mi is a vízióm a könyvvel, és nem sajnálta az időt és az energiát sem a tartalomfejlesztésre, sem a korrektúrára. Eredményorientált emberként és elsőkönyves szerzőként külön értékelem, hogy tolerálta a “Mikor lesz már kész?” kérdéstengeremet. Megérte türelmesnek lennem a közös munka során, mivel Ildikó a maximumot fektette be nem csak az idejéből és a tudásából, de az empátiájából és a lelkiismeretéből is. Az írásomat végig biztonságban éreztem nála. Mint szakembert és mint embert, szívből ajánlom őt.

Szőke Klaudia, a "Világot teremts, ne vállalkozást" című könyv írója

márkakommunikációs stratéga, tanácsadó, Szeged

Ildikó hatalmas segítséget jelentett nekem. Egy olyan történethez nyúlt, ami a szívemből nőtt ki. Egy anya szívéből, aki beteg lánya számára szerette volna elfogadhatóvá tenni a mindennapi kezeléseket egy mese által. Tiszteletben tartotta az érzéseimet, a mese fontosságát számomra, önzetlenül segített nekem. Az érzelmeim kuszaságát megzabolázta, az életünk történetének számomra minden fontos, de apró rezdülését letisztította, átláthatóvá, emészthetővé tette. Segített szétválasztani az álmot a valóságtól. Észrevételeit pontosan fogalmazta meg és indokokkal támasztotta alá. Megmutatta számomra, hogy az írás egy szakma, ahol a mesének szerkezete, felépítése és íve van. Finoman, óvatosan vezetett, általa egy csodálatos mese jött létre, amiért nem tudok elég hálás lenni neki. Szeretettel ajánlom mindenkinek, ha szerkesztőt, korrektort keres.

Belláné Tóth Erika, "A kislány, akinek a fáján madarak ülnek" című mesekönyv írója

szociálpedagógus-coach, Győrújbarát

Bóbis Ildikó hatalmas segítséget jelentett a könyvem megírásában. Aktív és energikus munkája nem csak a szöveg letisztításában segített, hanem komoly ösztönző erőként is hatott. Lényegbelátásával a szöveg egészét egy magasabb szintre emelte. A közös munka gördülékeny és rugalmas volt. Ildikó rendszeresen teljesítette, amit megbeszéltünk és jóval túl is szárnyalta azt. A szöveg gondozásában több szinten is részt vett, mindig figyelembe véve az én szempontjaimat. Ajánlásai, javaslatai mindig őszinték és eredetiek voltak, hűek a saját irányelveimhez és könyvemhez. Minden tekintetben ajánlom Bóbis Ildikót, hozzá hasonló elkötelezett és odaadó szöveggondozót találni egy főnyeremény!

Mikael Denut

Espoo, Finnország

Bóbis Ildikó a „Meríts erőt a múltadból! Célkitűző életútnapló” korrektúrájában segített nekem. Ildikó, bár nehéz élethelyzetben volt éppen, nagyon készségesen segített nekem. Többször egyeztettünk szóban, hogy maximálisan azt a tartalmat adjuk vissza írásban, ami a fejemben benne volt. Empatikus hozzáállásával nagyon harmonikussá tette a munkát, nagyon egymásra hangolódtunk. Jó szívvel ajánlom a munkáját mindenkinek, akinek korrektúrára, szerkesztésre van szüksége.

Kovács Márta, a „Meríts erőt a múltadból! Célkitűző életútnapló” írója

coach és életút konzulens, Budapest

Nagyon szeretek Ildivel dolgozni. Együtt készítettünk el több pályázatot. Könnyű dolgom volt. A megírt anyagokat nyersen adhattam neki, és ő ügyes szerkesztői szemével egyből meglátta, hogy hogyan lehet tömöríteni azokat. Az elkészült riportokból alapos munkával kiemelte a számunkra fontos kérdéseket, a lényegtelen dolgokat kiollózta, és kerek egésszé és érdekessé formálta azokat.

A pályázatírásban különösen is fontos tényező az, hogy a megadott mennyiségű karakterbe beleférjen célunk, illetve az egyesület, vagy a program bemutatása. Míg az egyik legnagyobb problémám a terjedelmesség, az ő erőssége a mondatok olyan formázása, amiben a tartalom nem tűnik el, mégis a tömörség, és az egyszerűség könnyen érthetővé teszi a mondanivalónkat.

Munkáink során teljes mértékben megbíztam szakértelmében és hozzáértésben. Mivel természetéből adódóan kompromisszumkész, ugyanakkor saját meglátásait szelíden viszi keresztül, ezért jól és céltudatosan tudunk együtt dolgozni. Sosem kerültünk egymással konfliktusba, mégis biztos vagyok benne, hogy ragaszkodott saját elképzeléseihez, és szakmaiságában nem kellett visszavonulót fújnia.  Olyan embert ismertem meg Ildiben, mint szerkesztőben is, aki alapos, és már-már túlontúl lelkiismeretes, olyan anyagot nem ad ki a kezéből, ami hitelességét csorbítaná.  Azt gondolom, hogy nemcsak én, hanem sokan mások is jó együttműködő partnerre, szorgalmas, becsületes, igényes munkatársra találnak benne.

Heinemann Ildikó

evangélikus lelkész és irodalomterapeuta, Vecsés