rólam

Szeretek emberekkel foglalkozni és lenyűgöz az alkotás világa – ahogyan az ötletből kiforrott mű születik. 

Photo by Kat Stokes on Unsplash

BALOGH-BÓBIS ILDIKÓ VAGYOK, SZERKESZTŐ, KORREKTOR, SZÖVEGMENTOR – és a Te személyes segítőd, ha úgy akarod.

Az első „szakkönyvem”, amit nyolc- vagy kilencévesen írtam, a nyúlfajtákról és a nyúltenyésztésről szólt (a nyúl volt a kedvenc állatom!), és három könyvtári könyv összegzéséből született. Akkor még nem sejtettem, hogy ez a „könyv” az életpályámat vetíti előre, hiszen az egyetemi tanulmányaim végeztével okleveles környezetgazdálkodási agrármérnöki diplomát szereztem, és több mint tíz évig környezetvédelmi szakemberként dolgoztam. A munkahelyeimen előbb-utóbb mindig engem találtak meg a kiadványkészítéssel kapcsolatos feladatok (szövegezés, helyesírási, logikai és egyéb javítások), és ezt egyáltalán nem bántam. Lelkesített, hogy alkothatok, hogy segíthetek, és hogy hozzájárulhatok ahhoz, hogy az olvasók jól felépített, érhető és hasznos szövegekhez juthassanak  (a könyvek, szakkiadványok írói pedig megtalálhassák velük a közös hangot).

Regények szerkesztésével jóval később kezdtem foglalkozni. 2017-ben elvégeztem a Könyvmolyképző Kiadó zsánerszerkesztői képzését, majd 2019-ben egy kreatív írás tanfolyamot, és azóta is igyekszem folyamatosan képezni magamat. Jelenleg egy webszövegírási tréningen veszek részt, és terveim között szerepel az idei évben egy storytelling kurzus elvégzése is.

Szeretek emberekkel foglalkozni és lenyűgöz az alkotás világa – ahogyan az ötletből kiforrott mű születik. Hiszem, hogy a jó szöveg tanít, szórakoztat és elgondolkodtat.

 

általam gondozott ismeretterjesztő könyv

átnézett (A4-es) regény-, mesekönyv- és novellaoldal

megírt és/vagy kijavított szakcikk és pályázat

csésze kávé

témakörök és zsánerek, amelyekben otthonosan mozgok:

Szakértői és hobbi könyvek

  • agrár- és környezetvédelmi témák, ökológiai gazdálkodás, hulladékgazdálkodás;
  • környezeti nevelés, fenntarthatóságra nevelés, környezettudatos és hulladékmentes (zero waste) életmód;
  • állattartás, kutyakiképzés;
  • túrázás, tájfutás, bushcraft, túlélés, elsősegélynyújtás;
  • vadon termő ehető- és gyógynövények;
  • természetgyógyászat, fitoterápia, gyógynövényismeret;
  • MBCR, mozgásterápiák;
  • pszichológia, pedagógia;
  • önfejlesztés, szervezetfejlesztés;
  • weboldalkészítés, keresőoptimalizálás;
  • étkezés, szakácskönyvek;
  • útikönyvek;
  • kreatív hobbi, kézműveskedés.

Regények és rövidebb írásművek

  • sci-fi;
  • fantasy;
  • történelmi és alternatív történelmi regény;
  • mese és meseregény.

Örömmel segítek fontos gondolataid formába öntésében.